GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
A GAZDASÁG MOTORJA

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fő feladata a gazdaság általános érdekeinek érvényesítése, a gazdaságfejlesztésben és gazdaságszervezésben való szerepvállalás. A megyei kamara vezetői, munkatársai, önkéntes tagjai azonban ennél is többre vállalkoznak: a közösségnek részeivé vállnak. A gazdasági tanácsadáson kívül, a kezdő és prosperáló vállalkozások segítésén túl a kamara aulájában találkozópontként működik egy kiváló kávéház, de az épületben rendszeresen állítják ki műveiket Győr képzőművészei. A konferenciatermeket naponta töltik meg más és más tematikájú előadások, beszélgetések. A kamara nyüzsgő, szinte lélegző szervezet. A gazdaság és a művészet, a művészet és a történelem, a történelem és a város szorosan fonódik össze, s a kamarában pontosan tudják azt, építeni kell, ami közös és összeköt. Erősíteni a lokálpatriotizmust, a helyi erősségeket bemutatni, mert így lesz még hatékonyabb a gazdaság.

A kamarában fogalmazódott meg a gondolat, hogy a 750 éves győri városévfordulót egy különleges rendezvénysorozattal ünnepeljék. Ezzel adva ajándékot Győrnek, a város lakóinak és a településre látogatóknak. A kamarai gondolat gyorsan utat talált a város egyetemének vezetőihez, akik szintén örömmel álltak egy olyan kezdeményezés mellé, amely nyolc hónapon át, ezreknek mutathatta be a helyi értékeket.

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
A TUDÁS HATALMA

A Széchenyi István Egyetem Győr és Mosonmagyaróvár felsőoktatási intézménye. A Győrben 1968-ban megalakult Közlekedési és Távközlési Műszaki főiskola 1986-ban vette fel Széchenyi István nevét, majd 2002-ben egyetemi rangot szerzett. 2016 januárjában a mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kar, valamint a korábbiakban a soproni egyetemhez tartozó Apáczai Csere János Tanítóképző Kar is a győri egyetemhez csatlakozott.

A Széchenyi István Egyetem mindig is jóval több volt, mint a tudás otthona, mint az érett főket útjukra bocsájtó intézmény. Az egyetemi fakultásokon már rég nem csupán a gazdaság, a technika, az autó és a közlekedés szerepel a fő tantárgyak között. A zeneművészet és a képzőművészet, a vizualitás is kiemelt szerepet kap. Az egyetem a helyi kulturális és közélet egyik fontos központjává vált. Talán ezért is csatlakoztak szinte azonnal az Open Art Night gondolat zászlóvivői közé.

Azt az ötletet pedig, hogy az egész rendezvénysorozat felvegye Széchenyi István nevét, s így kapja a „keresztségben” a Széchenyi Open Art Night nevet, mindegyik zászlóvivő örömmel fogadta. A Győri Egyházmegye is. Talán ezért is indult az első tárlat a 750 éves királyi város, Győr szakrális kincseinek bemutatásával.

GYŐRI EGYHÁZMEGYE

A HIT EREJE

A Győri Egyházmegye a római katolikus egyház Esztergom-Budapesti érseki tartományának része. Az egyházmegyét Szent István király alapította 1009-ben. Védőszentje a Boldogságos Szűz Mária.

Az egyház és a művészet összetartó, sok esetben összetartozó. A hit a művészetben is megjelenő csoda, amely inspirálni képes. Amely olyan remekműveket segít megalkotni, melyek évszázadokon keresztül emelhetik az emberek lelkét mind magasabbra. Győr szakrális emlékekben is nagyon gazdag város.

A Széchenyi Open Art Night lehetővé tette, hogy ezek az értékek az utcákon kifeszített közel 600 négyzetméternyi kivetítővásznakon tűnjenek fel. Feltárultak a múlt titkos ajtajai és ott ragyogott teljes pompájában a kíváncsiskodó szemlélők előtt a hit erejét jelképező tárgyak, emlékek sokasága. A Győri Egyházmegye méltóságot és komoly történelmi hátteret adott mecénási szerepével Magyarország 2021-es legnagyobb méretű, festményeket és képeket bemutató tárlatának.

ÉRTÉKTEREMTŐ INNOVÁTOR

MIB INVEST GROUP: INNOVÁCIÓ, TÁRSADALMI FELELŐSSÉG, NEMZETKÖZI AKTIVITÁS

Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő városa, Győr ad otthont az MIB Invest Group központjának. A holdingnak négy leányvállalata van, ezekből kettő Győrben, kettő külföldön – Oroszországban és Ukrajnában – működik. Ezen túlmenően a cégcsoport öt vállalkozásba fektetett be, illetve alapított közös vállalatokat társtulajdonosokkal. A vállalatcsoport cégei ingatlanberuházásokkal és nemzetközi kereskedelemmel foglalkoznak, míg befektetéseiken keresztül ipari drónok fejlesztésében, élelmiszerek előállításában és forgalmazásában, online kereskedelmében érdekeltek. A vállalat szakemberei, vezetői nyitottak és kíváncsiak. Nem véletlen, hogy startup vállalkozások támogatását is fontosnak tartják.

Szekeres István tulajdonos és cégvezető két évtizedes munkával felépített sikeres élelmiszeripari vállalkozás értékesítése után döntött úgy, hogy létrehozza az MIB Invest Group holdingot.

Már az indulásnál megfogalmazódott küldetésük, hogy egy olyan cégcsoporttá váljanak, amely társadalmilag hasznos, innovatív, üzletileg jövedelmező, a környezet megóvását szem előtt tartó hazai és nemzetközi projektek megvalósítását tűzi ki célul. Egy modern gondolkodású, friss szellemiségű erőteljes cégcsoport jött létre, amely nem csak a gazdasági eredményekre, de a környezetére is figyel.

– Miért támogatták a Széchenyi Open Art Night-ot?

– Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy vállalatcsoportunk társadalmilag hasznos, progresszív, gazdaságilag jövedelmező tevékenységet folytasson. Alapvető értékeink az innováció, a kreativitás és a folyamatos tanulás. Ezzel párhuzamosan igyekszünk segíteni a közvetlen környezetünkben, Győrött folyó értékes művészeti, közösségi kezdeményezéseket. A nyolc hónapig tartó vetítések, a szakrális emlékek, az ipartörténeti kincsek, a festmények bemutatása egyedi és különleges volt. Úgy ítéltük meg, méltó a támogatásra.

– Bár a cégcsoport még friss vállalkozásnak számít, máris jelentős sikereket ért el.

– Befektetőként magyar és vegyestulajdonú hazai és külföldi beruházásokban, startup vállalkozások elindulásában, fejlesztésében veszünk részt elsősorban az élelmiszeripar, járműipar, gépipar és az informatika területén. Elsődleges szempontunk a hatékonyság és az innováció. Idén a cégcsoporthoz tartozó ABZ Drone Kft.-vel közösen, sikeres tárgyalásokat követően, közös drónfejlesztésről és -gyártásról állapodtunk meg a Széchenyi István Egyetemmel. A projektre közös vállalatot alapítottunk ABZ Innovation Kft. néven. Ezen túlmenően befektettünk egy innovatív cukrászatba és egy online kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásba. Oroszországban az „Év terméke 2021” díj győztese lett az általunk forgalmazott Regenera funkcionális anti-hangover ital.

– Az ingatlanberuházások és a nemzetközi kereskedelem területén is jelen vannak.

– Feleségem, Szekeresné Koós Mónika ügyvezető által irányított MIB Property Kft. frekventált, belvárosi és nyugodt kertvárosi területeken épít modern megjelenésű, igényesen megtervezett prémiumlakásokat Győrben és környékén. Ingatlan portfóliónkban az általunk épített lakások értékesítése mellett működtetjük a tulajdonunkban lévő Czuczor Irodaházat és Bástya Apartmanházat bérelhető irodaegységekkel és apartmanlakásokkal. Természetesen a minőség minden esetben vezérlő elv számunkra. A kereskedelem pedig szinte a vérünkben van, hiszen a cégcsoport vezetői több évtizedes nemzetközi kereskedelmi, beruházási tapasztalattal rendelkeznek. Az MIB Trade Kft.-n keresztül, partnervállalatainkkal piacaik bővítése, exportjuk növelése céljából közös kereskedelmi tevékenységet, közös beruházásokat hajtunk végre. Elsődleges export piacunk Oroszország.

– Sok munka, sok feladat, emellett a közösség jó kezdeményezéseit értékelő társadalmi felelősségvállalás jellemzi Önöket.

– Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy vállalatcsoportunk társadalmilag hasznos, progresszív, gazdaságilag jövedelmező tevékenységet folytasson. Alapvető értékeink az innováció, a kreativitás és a folyamatos tanulás.

ZÁSZLÓVIVŐK

MECÉNÁSOK

MARADANDÓT ALKOTUNK

MIB INVEST GROUP: INNOVÁCIÓ, TÁRSADALMI FELELŐSSÉG, NEMZETKÖZI AKTIVITÁS

Közel huszonöt évvel ezelőtt, 1997-ben indult el Győrben az a vállalkozás, ami most WEST HUNGÁRIA BAU Kft. néven ismert és elismert szereplője a hazai építő­iparnak.

A vállalat megalapításakor az a szándék vezérelte az alapító Paár Attilát és tulajdonostársait, hogy a nagyfokú professzionalizmust, a szakmai elkötelezettséget és tapasztalatot egyesítve egy olyan, az ügyfelek által megbecsült építőipari vállalkozást hozzon létre, amely stabil anyagi hátterével, megbízhatóságával biztonságot jelent partnerei számára és egy olyan, az építőipar minden területét lefedő cégcsoporttá növekedjen, ahol a csoportba tartozó cégek szakmai tudása, tapasztalata erősíti a piacon betöltött meghatározó pozíciójukat.

Az elmúlt közel 25 évben több, mint 600 sikeres projekt megvalósulásában vett részt a vállalat, az ország egész területén. Folyamatos fejlesztéseiknek köszönhetően országszerte végeznek kivitelezéseket az építőipar minden szegmensében, a műemlékek felújításától kezdve, az ipari, kereskedelmi és logisztikai létesítményeken át a sport-, oktatási-, és egészségügyi létesítményekig.

Jelenleg is több mint 50 projekten dolgoznak az ország számos területén, a műemlék jellegű épületek felújításától kezdve, az ipari és kereskedelmi létesítményeken át, egészen a sport és oktatási intézményekig.

Sikereikben egyaránt nagy szerepe van a professzionális humánerőforrásnak ugyanúgy, mint a saját tulajdonú eszközöknek, technikai erőforrásoknak.

Eddigi eredményeik eléréséhez elsősorban alapvető értékeik járultak hozzá, melyek nem csak az egész vállalatcsoportot, hanem minden egyes munkavállalót is jellemeznek.

A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. minden munkatársa a maga területén kimagasló szakmai tudással végzi feladatait. Profi mérnök csapat, magasan képzett kivitelezői csapat (projektigazgatók, létesítményfelelősök, építésvezetők) és elkötelezett, a projekteket a háttérből támogató osztályok (vállalkozás, logisztika, beszerzés, műszaki előkészítők, HR, jog, pénzügy, marketing) biztosítják a folyamatos fejlődést, a stabilitást és az állandó magas minőséget.

Bár mára már biatorbágyi telephellyel és négy – Győr, Paks, Budapest – fióktelephellyel rendelkezik a cég, a szűkebb pátria mindig Győr maradt és marad, hiszen ez a város a cég indulásának a helyszíne és a tulajdonosok lakhelye is, az érzelmi kötődés nagyon erős és elszakíthatatlan. Az első emlékezetes nagy munka is, ami meghatározó volt a cég életében Győrhöz kapcsolódik, hiszen a győri Plaza gipszkarton szerelési munkája volt, ami meghozta az áttörést, ezt követően már sorban jöttek a nagyobb megbízások, győri gyárépületek belső munkái és hasonlók.

Ez a tendencia az évek során folyamatosan megmaradt, a WHB-hoz számos olyan kiemelkedő győri kivitelezés fűződik, mint például a Széchenyi tér, a Dunakapu tér, a Lloyd Palota, az Insula Lutherana épületegyüttes, de a WHB volt a kivitelezője a Duna Center, OBI, Family Center bevásárlóközpontoknak, az Agóra Pólus Autopolis Interaktív kiállítótérnek, a nemrég átadott PAMOK parkolólemeznek, épp úgy, mint a Széchenyi Egyetem több fejlesztésének.

A lista még hosszasan folytatható, hiszen több mint 50 kisebb-nagyobb győri kivitelezés, saját beruházás, felújítás fűződik a cég nevéhez.

De nem csak az építőipari tevékenységen keresztül kapcsolódik a vállalat Győrhöz. A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. az egyike azon cégeknek, amelyek évről-évre egyre több és több támogatást nyújtanak az élet minden területén.

Karitatív tevékenységük 5 kiemelt területre fókuszál: gyermekek, egészségügy, oktatás, sport és kultúra. Ezen belül is a legfontosabb terület a gyermekek segítése, számos, hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó intézményt és szervezetet támogatnak rendszeresen, a gyerekek egészsége pedig állandó szívügyük. Ennek megfelelően a WHB és a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház együttműködése közel 20 éves múltra tekint vissza, melynek keretében számos, a korszerű és hatékony gyógyítást segítő orvosi eszközzel gyarapodott a kórház eszközparkja, több tízmillió forint értékben, hiszen csak a COVID járvány kezdete óta közel 30 millió Forint értékű tárgyi adományt kapott a kórház, de a járványtól függetlenül is hosszú évek óta  támogatják a kórház olyan osztályait, mint a Gyermeksebészeti osztály, az Égésplasztikai osztály és a Koraszülött osztály.

A gyermekek és a fiatalok életének szerves része az iskola, s nagyon fontosnak tartják, hogy ott minőségi oktatásban részesüljenek. Ennek érdekében a WHB Group több oktatási intézményt, szakmai versenyt támogat évről-évre. Ezek közül is kiemelkedik a Győri SZC Hild József Építőipari Technikummal való évtizedes jó kapcsolat, melynek keretén belül az oktatási intézmény milliós nagyságrendben jutott a minőségi oktatást biztosító eszközökhöz, melyeknek köszönhetően olyan a technikusképzést segítő, a duális képzést megalapozó szaktantermeket tudtak kialakítani az iskolában, ahol a nagy teljesítményű 3D BIM tervezésre alkalmas számítógépek a diákok számára lehetővé teszik a legmodernebb építészeti szoftverek kipróbálását, alkalmazását és bepillantást engednek az építőipar 3D modellezéssel támogatott tervezési, kivitelezési és üzemeltetési folyamataiba. Nem véletlen, hogy a WHB életében kiemelten fontos szerepet játszik az intézmény, a cégcsoport többségi tulajdonosa, Paár Attila, valamint a cégcsoporthoz tartozó cégek számos vezetőségi tagjának alma matere a Hild volt.

Ugyanilyen régi együttműködés fűzi a céget a Széchenyi-egyetemhez, számos módon támogatva az intézményt, legyen szó akár egyetemi rendezvényről, vagy a képzési struktúrában való együttműködésről. Ennek szellemében vágott bele a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. is és csatlakozott a győri Széchenyi István Egyetem duális képzési programjához.

Az oktatási forma keretében a hallgatók az egyetemi tanulmányaikkal párhuzamosan gyakorlati oktatásban is részesülnek egy szakmabeli cégnél. Így nemcsak tanulnak leendő szakmájukról, de dolgoznak is benne – hiszen, mint tudjuk, gyakorlat teszi a mestert.

Fenti két oktatási intézmény mellett lehetőségeikhez mérten próbálnak segítséget nyújtani minden megkeresésre, mint például a győri Radó Tibor Általános Iskola udvarának felújítása, a péri Öveges József Általános Iskola ajtócseréje, vagy a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Intézet és a Waldorf Iskola támogatása.

Az egészséges élet meghatározó része a sport, ezért támogatásban részesítenek számos amatőr és profi sportegyesületet is, támogatottjaik között van a teljesség igénye nélkül: az Uni Handball egyesület, a HSMA – Darázs Ádám erősember, a Koko Gym Harcművészeti Klub, s még számos kisebb-nagyobb sportegyesület.

A WEST HUNGÁRIA BAU Kft.  kiemelt figyelmet fordít a hazai kulturális élet támogatására is, különösen, ha Győrről van szó, hisz helyi vállalkozásként nekik is szívügyük Győr.

Mivel az egészséges életmód fontos része a szellemi egészség is, ezért olyan rangos kulturális eseményeket is segítenek, mint a győri nyárzáró rendezvény, illetve az egyik legfontosabb küldetésük a győri kötődésű Cziráki Lajos Munkácsy-díjas festőművész emlékének ápolása és megőrzése. 2021-ben pedig a WHB az egyik kiemelt mecénása a győri jubileumi év kiemelkedő programsorozatának, a Széchenyi Open Art Night-nak.

Ahogy azt Paár Attila ügyvezető már többször megfogalmazta:

„Hiszem, hogy a legkisebb segítséggel is el lehet érni a változást, hogy valamilyen nagyobb érték teremtődjön. Nagyon fontos, hogy lehetőségeinkhez mérten minél inkább hozzájáruljunk a minket körülvevő társadalom életszínvonalának javításához, segítsük a nehezebb sorsú embereket és ami talán a legfontosabb, hogy újra és újra visszataláljunk az összefogáshoz és megtaláljuk a segítségnyújtás és a szolidaritás különböző eszközeit!”

ZÁSZLÓVIVŐK

MECÉNÁSOK

I. GYŐR SZAKRÁLIS KINCSEI

Győr 2021-ben ünnepli Szabad Királyi Várossá válásának 750. évfordulóját. A Széchenyi István Egyetem, a Győri Egyházmegye és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara művészekkel, festőkkel, fotósokkal, grafikusokkal, írókkal, tanárokkal és programszervezőkkel összefogva rendhagyó ajándékkal lepi meg az ünneplő várost és a városba látogatókat.

A Széchenyi Open Art Night az ország legnagyobb kiállítási területén, házak és intézmények falain mutat be az esti órákban képeket, festményeket.

A megújulás évszakában az első tárlat Győr szakrális építményeit, művészeti alkotásait idézi meg. Templomok, kegytárgyak, Boldog Apor Vilmos emlékhelye, az Egyházmegyei Kincstár ritkán látott ereklyéi is láthatók az összeállításban.

A különleges kiállítás négyhetente megújuló tematikával várja majd az érdeklődőket. A 750 éves városban az év végéig 750 alkotó 750 alkotása lesz látható a több mint 500 négyzetméteres kiállítási felületeken.

MADÁRTÁVLATBÓL A VÁROS

Győr belvárosi hangulatát, arculatát is meghatározzák kora középkor óta a jellegzetes utcácskák, a hirtelen előbukkanó terek, az égbetörő kupolával és toronnyal ékes templomok, a folyók lágy ívei, valamint az egyetem kampusza.

A Püspökvár tornyából, mint az egyik legmagasabb kilátóhelyről szédítő panoráma tárul az érdeklődők elé. A múlt és a jövő horizontjára érdemes rápillantani madártávlatból, mielőtt elkezdjük bejárni a várost.

GYŐR TEMPLOMAI

750 éves szabad királyi városi léte alatt Győrben sok templom épült. Ezek néha kis utcákban, sikátorokban megbújva nyitják kapujukat a világra, néhol impozáns terek meghatározó épületei. A győri templomok a hívők és a hit építményeit csodálók méltó célpontjai. Látni, megismerni és csodálni érdemes őket.

A GYŐRI BAZILIKA

A Mennyekbe Fölvett Boldogságos Szűz Mária székesegyház a Győri Egyházmegye főtemploma. A város legősibb részén, a Rába és a Mosoni-Duna összefolyásánál fekvő Káptalandombon áll, a Püspökvárral szemben, amely mellett a város legrégibb és legjelentősebb műemléke.

A bazilikában őrzik az egyik kiemelkedően fontos nemzeti ereklyét, Szent László hermáját. A katedrálisnak 1997-ben II. János Pál pápa adományozott kisbazilika rangot.

A HIT BELSŐ TEREI

A győri templomok szépségét értő építők és építtetők formázták örök érvényűvé.

Ha kívülről már megcsodáltuk őket, érdemes bent is körülnézni. A freskók, az oltárképek, a faragott díszítések, a szobrok és kegytárgyak mindegyike méltó arra, hogy részletesebben is szemügyre vegyük őket.  Megszámlálhatatlan apró művészeti csoda vár minket a hit belső tereiben.

BOLDOG APOR VILMOS EMLÉKKIÁLLÍTÁS

„A kereszt erősíti a gyengét és szelídíti az erőset.”

A Mindenkinek mindene című kiállítás a legmodernebb kiállítás-technikai eszközökkel kelti életre Apor Vilmos korát és személyes életútját. A győri püspök a II. világháború végén százakat fogadott be óvó menedékként a Püspökvárba. Amikor a front elérte a várost, ő megtagadta az asszonyok kiadását, ezért egy szovjet katona halálosan megsebesítette.

A példaértékű életet élő, a rászorultakat felkaroló, életeket mentő egyházfit, a mártírt II. János Pál pápa 1997-ben avatta Boldoggá a római Szent Péter téren.

SZENTEK ÉS KERESZTEK

Győr utcái és terei bővelkednek a szenteket, szentségeket, Krisztus-kereszteket ábrázoló műalkotásokban. A belvárosban tett sétánk után érdekes belső kirándulásokat tehetünk más városrészekbe is, hogy megálljunk ott is egy-egy pillanatra. Csodálva a közterületeken látható szakralitást. A barokk kortól épített házak falain, vakablakaiban is gyakran jellenek meg a Biblia ismert alakjai. Védelmezőként, segítőként és ma már jól látható művészeti alkotásként. 

A szobrokat ismert művészek, a fali képeket ismeretlen kőművesek alkották. Az áhitat élménye mégis összeköti őket.

EGYHÁZMEGYEI KINCSTÁR ÉS KÖNYVTÁR

A kincstár jellegében mindig is liturgikus eszközökből  és könyvekből állt: az ajándékozó püspökök, főurak saját koruk stílusának megfelelő értékes ötvösremekeket, pompás textilgarnitúrákat, misekönyveket adományoztak.

A XV–XVI. században elsősorban magyar munkák, a XVIII. századtól egészen jelen századunk elejéig az erős osztrák kapcsolatok miatt, többnyire bécsi darabok kerültek a gyűjteménybe.

VIDEÓK
A SZAKRÁLIS KINCSEK TEMATIKÁVAL KAPCSOLATBAN

Megnyitó előadás

Megnyitó beszédek

Vetítési anyag

PATENT, A BIZTONSÁG MINŐSÉGE

A Patent Csoport vezetése szinte az első hívó szóra a Széchenyi Open Art Night rendezvénysorozat mellé állt. A majd egy éven át megbízhatóan működő kivetítőket a Patent video-kontrollos távfelügyeletével védték. A kiállítások, vagyis a filmek lejátszásának ellenőrzésére szintén a vagyonvédelmi cég kamerarendszerét használták a szervezők. A Patent Csoport vezérigazgatójával a Széchenyi Open Art Night 7. tárlatának záróeseménye után beszélgettünk.

Kocsis Róbert 31 éve a Patentnál dolgozik, 21 éve a csoport vezérigazgatója. Számos társadalmi kötelezettségnek is eleget tesz, jótékonykodik, az Európai Borlovagrend tagja, a GYVSE-nél elnöksági tag szerepet tölt be. A kétgyermekes családapa nem csak cégvezetőként elismert, de mecénásként is.

– Miért segítették a Széchenyi Open Art Night programot?

– Győr 750 éves ünnepségsorozatához a munkánkkal, a legnagyobb koncertek és események biztosításával is hozzájárultunk, ám úgy gondoltuk, hogy a különleges, az országban is egyedülálló képzőművészeti kezdeményezéséhez is érdemes mecénásként csatlakoznunk.

– A COVID-helyzet mennyire befolyásolta a Patent működését?

– Nyilván megéreztük, ám így is jobban sikerült venni az akadályokat, mint azt előre gondoltuk. Összefogással, odafigyeléssel, szervezéssel túl tudtunk lépni a nehézségeken. Szerencsére, az ügyfeleink meghálálják a több évtizedes szakmai munkánkat. Érezni, hogy a minőségre, amit nyújtunk, továbbra is igény van. Sikereinket azonban szeretjük megosztani.

A Patent hitvallása, hogy visszaadjunk annak a területnek, annak a közösségnek, ahonnan a munkánkat kapjuk. Így volt ez ebben az évben is. Büszke vagyok arra, hogy a Patent az egyik kiemelkedő mecénás a városban. Sport, kultúra, oktatás, egészségügy, jótékonyság. Csoportunk számos területen igyekszik segítséget nyújtani.

– A régió legnagyobb vagyonvédelmi vállalkozásaként köztudott önökről, hogy különösen nagy súlyt helyeztek a fejlesztésekre. Mi volt 2021 legnagyobb dobása?

– Célunk az ügyfél teljes körű kiszolgálása. Ehhez hozzá tartozik, hogy megfeleljünk a kor elvárásainak. A fő irány most a digitalizáció. A Patent munkájának fő ismérve a képzett biztonsági őrökön kívül, az általunk fejlesztett szoftverek, a Patent Smart Solutions használata. Idén is kibővítettük a szoftvercsomagunkat, a megbízók megelégedésére.

Sőt, teljes arculatváltást is kaptak a programjaink, hogy még modernebbek, még átláthatóbbak legyenek! A legnagyobb dobásunk? Idén a myPatent applikációt emelném ki. Hogy miért? Mert eddig ilyenünk nem volt. Több mint 15 ezer távfelügyeleti ügyfél élvezheti a myPatent szolgáltatásait. A számítógépen és mobilon is remekül működő applikáción keresztül hozzá tud férni az összes olyan adathoz, ami őt érinti. Tud adatmódosítást kérni, hibát bejelenteni, elektronikusan kifizetni a számláit.

– Az ügyfeleik érezhetik a törődést. 2022-ben is érdemes lesz Patent ügyfélnek lenni?

– Fennállásunk óta azon vagyunk és leszünk is, hogy az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva fejlesszük szolgáltatásainkat! Hogy mit hoz 2022? Hiszem, hogy megújulásban jövőre sem lesz hiány. Hiszem, hogy a Patent továbbfejlődik, s az ügyfeleink továbbra is elégedettek lesznek a munkánkkal. Ez a hivatásunk, ezért dolgozunk. Minőséget nyújtunk a XXI. század elvárásainak megfelelően, de mindig családias hangulatban.

ZÁSZLÓVIVŐK

MECÉNÁSOK

II. TÁNC

Győr mobilis város. Győr mozgó, alkotó város. Győr Nyugat-Magyarország szíve. A szív dobog. A lüktetés zenéjére pedig megmozdul a kéz, megmozdul a láb. Az erőtől duzzadó gazdaság segítségével a kultúra is felvirágzott a megyeszékhelyen.
Művészek találkozóhelye is a folyók városa, ahol a tánc, ez a talán legősibb kifejezésforma otthonra talált. A Széchenyi Open Art Night a 16. Magyar Táncfesztivál előtt tisztelegve ad ízelítőt a város táncos életéből.
Képtelenség minden tánccsoportot, minden sikeres együttest bemutatni. De képeket felvillantani a múltból, s a tehetséges fiatalokon keresztül a jövőből, talán mégis érdemes. Több száz arc, több száz mozdulat, amely korszakot jelöl, amely elgondolkoztat, amely megerősíti, hogy hitre, gazdaságra és művészi tudásra építve közösséget, életteret, országos példát lehet létrehozni.

A GYŐRI BALETT

Győr város kultúrtörténetében, de a magyar tánc­művészet történetében is jelentős esemény volt, amikor 1979-ben a Magyar Állami Balettintézet végzős osztálya úgy döntött, együtt marad. Markó Ivánt, a nemzetközileg ismert és elismert koreográfust nyerték meg ügyüknek. Győr befogadta, megszerette a balettet. A balett pedig ezernyi élményt, örömet adott az itt élőknek, s bejárva a világot mindenütt az embereknek. Az alapító távozása után Kiss János, a kitűnő táncos vette át 1991-ben a társulat vezetését, s teljesítette ki

az együttes szakmai munkáját – a közönséget elvarázsolva, átölelve. 2020. július 1-jétől Velekei László igazgatói kinevezésével egy új, izgalmas korszaka kezdődött el a világhírű együttesnek. Ha valahol a világon azt mondják Győr, elsőként talán egy hatalmas autógyár, de másodiknak a Győri Balett jut mindenki eszébe.

MAGYAR TÁNCFESZTIVÁL

A magyar hivatásos együttesek legnagyobb országos seregszemléje  a Magyar Táncfesztivál. Győr és a Győri Balett évek óta szervezi a rangos eseményt, amelyre ezrek és ezrek kíváncsiak. Nem csak a színháztermek, de a város külső terei is élettel, mozgással telnek meg a táncfesztivál napjaiban. A szervezők a mozgás, a tánc minden formáját megmutatják az érdeklődők számára úgy, hogy az előadók és az előadások színe-javát vonultatják fel. A táncfesztivál múzsája más művészeteknek is: festők, szobrászok és fotósok merítenek ihletet, s örökítik meg már több, mint egy évtizede a Magyar Táncfesztivál legemlékezetesebb pillanatait. 

A Széchenyi Open Art Night második tematikus tárlata 2021-ben a tánc és a Táncfesztivál előtt is tiszteleg.

NÉPTÁNC A FOLYÓK TALÁLKOZÁSÁNÁL

Ősi erő, ősi ritmusok. A népzene és a néptánc ezeréves fonalként szövi át a győri és Győr környéki néptánccsoportok életét. Nem csak a táncosok, de szüleik, barátaik, ismerőseik is részesei lehetnek annak, ahogy a magyar hagyományok életre kelnek, erőre kapnak. Úgy őriznek értéket a csoportok, a Lippentőtől a Kisalföldig, a Rábától a Rábcáig, a Cseróktól a Marcalig, hogy közben teremtenek. Erős alapokat adnak kultúrában, érzésekben. Teszik mindezt úgy, hogy gyerektől felnőttig táncoltatnak meg mindenkit. A táncházak, a koncertek, a néptánctáborok segítenek abban, hogy megbecsülhessük múltunkat, s hogy megismerhessük önmagunkat.

A JÖVŐ TÁNCOSAI, A JÖVŐ MŰVÉSZEI

A Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános iskola, Szakgimnázium  és Kollégium elsődleges feladata az alapműveltség biztosítása a közismereti oktatás keretében, valamint művészeteket szerető, értő és művelő fiatalok nevelése a szakképzésben. Az iskolában tanuló diákok közül nagyon sokan váltak a balett, a néptánc, a modern tánc ismert és elismert alakjaivá.

Igazi gráciák, mozgást tisztelő gyerekek tanulnak, táncolnak olyan iskolákban is, ahonnan indulva a modern tánc bajnokai lehetnek. A modern tánc egyik vidéki fellegvára is Győr. Grácia, Marina, Dynamic Dance, Jazzmin Boogie – és lehetne folytatni a sort. Az apróságok apró léptekkel mennek fel a balettszőnyegre, s csodálva azt, hogy a nagyobbak már milyen mozgásformációkat  mutatnak be, maguk is részesévé válnak a modern tánc magával ragadó világának.

UTCAI TÁNC, TÁNCOS UTCÁK

A bezárt világban az utcák elnéptelenedtek. Nem hallatszott zene, nem mozgott kéz és láb. De most, amikor fellélegzünk, amikor tánccal nyitjuk a szívünket a nyár felé, amikor egy kór tűnik el az emberi összefogás eredményeként, újra emberek lepik el a tereket, a kis utcácskákat. És mint tél után az apró virágok, úgy tűnnek fel az utcai zenészek és néha a táncosok. Az utcai tánc ma már bejutott a legelőkelőbb színpadokra is. Operákat, színházi előadásokat, néha még balettrészleteket is inspirál a pop-zene minden irányából táplálkozó mozgásforma. Az utcai táncosok nem pusztán táncosok. Sok esetben igazi akrobaták, akik nem csak feszegetik a fizikai teljesítőképesség határait, de számtalan esetben meg is haladják azt. A Dance4You és az AForce1 talán a legjobb példák lehetnek erre.

TÁRSASTÁNC, A KÖZÖSSÉG ÉLETE

Győr kereskedő város volt és ipari várossá vált. Győr a 750 éves fejlődése alatt a közösségek városává is vált. A közösségek nem csak dolgozni, de ünnepelni is szerettek és szeretnek. Az ünnepségek fénypontjai voltak a bálok, a gálavacsorák, ahol dámák és urak táncolták át az estéket. A társastánc hagyományai mélyen gyökereznek a polgári város életében. Legendás tánctanárok oktatták a fiatalokat arra, hogy mi illik és mi nem, s hogy miként kell járni a keringőt, a tangót, Slowfoxot, vagy éppen a Quickstepet. A győri társastánc kiváló versenyzőket, s nagyszerű közösségi embereket adott a városnak, az országnak.

SZÍNHÁZ NINCS TÁNC NÉLKÜL

A Győri Nemzeti Színház tánckara az egyik legjobb az országban. Köszönhető ez annak is, hogy Győrött a táncoktatás magas színvonalon működik, s köszönhető annak, hogy a színházban a táncosokat nem mellékszereplőnek, hanem a látvány és a hangulatok főszereplőinek tartják már régóta. A tánc meglepő módon nem csupán a vidám, szórakoztató darabokban jön elő. Drámákat, néha tragédiákat is illusztrálhat, ha nem is pörgős kánkános lendülettel, de mértéktartó, őszinte mozdulatok felvillantásával. A színházi tánc jó pár éve önálló kategória a táncművészetben. Nem véletlen, hogy Győrött is vetélkedtek már egymással a legjobb magyar színházak tánckarai. Ezekre az estekre, előadásokra, nem is meglepő módon a jegyek mindig jó előre elfogytak. Az emberek szeretik, értik, csodálják ezt a műfajt.

VIDEÓK
A TÁNC TEMATIKÁVAL KAPCSOLATBAN

Megnyitó előadás

Megnyitó beszédek

Vetítési anyag

A RÁBA 125 ÉVES

Az 1896. decemberében alapított Rába története átívelte az egész XX. század történelmét – együtt a várossal, együtt a győriekkel. A magyar embereknek a Rábáról Győr, Győrről pedig a Rába jut eszébe, egybeforr múltunk, jelenünk és jövőnk.

Napjainkban egyre nagyobb az igény a vállalatok társadalmi felelősségvállalására. A Rába ezért állt a „Széchenyi Open Art Night” kezdeményezés mellé, mert fontosnak tartjuk a helyi közösségek, képzőművészek támogatását és városunk kulturális életét. Örömünkre szolgál, hogy támogatásunkkal hozzájárulhatunk a kitűzött célok eléréséhez, az egyetemes értékek megőrzéséhez.

Fontos kiemelnünk, hogy kettős jubileumot ünneplünk idén, mert otthonunk, Győr idén lett 750 éves. 

V. István magyar király 1271-ben emelte a királyi városok sorába, személyes szabadságot, önkormányzatot, szabad bíróválasztást, vámmentességet, vásártartási, vám- és révjogot biztosított a győri polgárság számára, céhek alakulhattak. Ezt követően jelentős gazdasági és kulturális fejlődés indult meg a városban, amely mindig fontos szerepet játszott az ország életében.

A Rába nagy múltú magyar gépipari vállalat, amely szakmai függetlenségét megőrizve tudott fennmaradni, képes volt tovább vinni a korábbi időszakok szakmai, emberi és társadalmi értékekeit. A globális haszongépjármű-iparág meghatározó európai szereplőjeként a világpiacon is jelentős pozíciót vívott ki magának, piacvezető vállalatainak megbízható és rugalmas partnere. Vállalatcsoportunk árbevételének 90–95 százalékát közvetlen és közvetett exporton keresztül realizálja.

Korszerű módszerekkel, innovatív és egyben adaptív üzleti modellel ezekre az alapokra építjük a XXI. századi Rábát. Független vállalatként a termékfejlesztést, a piacra vitelt, a termelési know-how-t a Rábának saját magának kell kialakítania, csak magára számíthat. Ezért meghatározó a Rába kutatási, fejlesztési tevékenysége, az innováció, elsősorban a jövő stratégiai termékeire, a futóművekre és futóműfőegységekre fókuszálva, hogy még sikeresebb, még jobb vállalat legyünk a globális versenyben.

Biztos vagyok benne, hogy lehetnek egy cégben a legjobb gépek, a legjobb technológiák, folyamatok, ingatlanok, de a legfontosabbak az emberek. Csak a munkatársakkal közösen lehet elérni, hogy a vállalat még hatékonyabb és eredményesebb legyen. Tisztelgünk az alapítók, a vállalat működését a múltban és a jelenben is biztosító munkások, irodai dolgozók, műszaki szakemberek, mérnökök, a vezetők előtt, akik 125 éven keresztül működtették és működtetik a Rábát, hozzájárulva a magyar ipar, az ország fejlődéséhez.

A víziónk egy igazi, XXI. századi termelő cég, amely nemcsak rövid, hanem közép- és hosszú távon is sikeres, hatékony és nyereséges. Egy olyan Rába, amelyre büszkék a dolgozók, a munkatársak és a győriek. Egy olyan Rába, amelyre az alapítók is büszkék lennének.

Hetzmann Béla
elnök-vezérigazgató
RÁBA Járműipari Holding Nyrt.

ZÁSZLÓVIVŐK

MECÉNÁSOK

III. IPAR ÉS TÖRTÉNELEM

2021 júliusa újabb bemutatót jelent a Széchenyi Open Art Night történetében. Az alapítók és a szervezők olyan témához nyúltak, amely nem csupán érdekes, de Győr történetének fundamentuma, amely nélkül nem lehetne ma ez a város az egyik legsikeresebb, legélhetőbb és az egyik legnagyobb magyar ipari, kulturális, művészeti, egyetemi központ.

Győr iparának története a céhes időszak magyar lezárásával, az 1860-ban kiadott ipartörvénnyel kezdődött. Ám egy törvény kevés ahhoz, hogy a céhek világa, a kereskedelemre épülő városi gazdaság megváltozzék. Ehhez – ahogy napjaink változásainak előmozdításához is – vállalkozók, ipari méretekben gondolkodó befektetők, felelős városvezetők kellettek.

Hosszú lenne a sor, ha mindenkit említeni szeretnénk. A Győri Szeszgyárat beindító Lederer fivérektől, akiknek a Waggon Gyár elindulása is nagyban köszönhető, a Graab testvéreken keresztül, akik a Graboplast cégelődjét alapították, a Heller és Askonas társaságig, akik a város hosszú éveken át virágzó textiliparának alapjait tették le. Szinte lehetetlen mindenkit megemlíteni, akik nagy hatással voltak a 750 éves város újkori gazdasági fejlődésére.

Egy személyt azonban ki kell emelni, hogy ezzel a „Győr – Ipar – Történelem” tárlattal is fejet hajtsunk az ő munkássága előtt is. Zechmeister Károly polgármestert. 

Győr városa gazdaságilag az 1870-es évektől kezdve válságos helyzetbe került. A kereskedelmi forgalom visszaesett, az ipar alig növekedett, a lakáshiány egyre fokozódott, az egykor virágzó kereskedelmi város lakossága mind nehezebb körülmények között élt. Közben a vasúthálózat kiépülésével Győr fontos közlekedési gócpont lett, mely kedvező lehetőséget teremtett a válságból történő kilábaláshoz.

Zechmeister Károly ekkor dolgozta ki nagyszabású városrendezési tervét. Felismerve a vasút és az új vívmányok, az ipar terjeszkedésének lehetőségeit, Győr városát ipari, kereskedelmi, kulturális központtá kívánta kiépíteni. Megfelelő telekárakkal és adókedvezményekkel indult meg az ipari üzemek létesítésére vállalkozók idecsalogatása.

Ma, csaknem 150 év távlatából visszatekintve, elmondhatjuk, álma valóra vált. Nem volt mindig sima az út. A győri ipar fejlődése hol gyorsan, mint egy vasúti kocsi, hol lassan komótosan, mint egy harci jármű, ám mindig egy irányban, a jövő felé haladt.

Ebből az ipartörténetből villant fel képeket, hangulatokat a Széchenyi Open Art Night „Győr – Ipar –Történelem” kiállítása. A kép nem lehet teljes az 1860-tól 1990-ig tartó korszakról, de a kis mozaikokat jól szemlélve így is izgalmas kaleidoszkóp kerül a figyelmes szemlélő elé.

KERESKEDŐK HELYETT AZ IPAROSOK VÁROSA - 1860-1895

Az 1848-as szabadságharcot követően a céhek szerepe megváltozott. Érezhetővé vált az igény arra, hogy a lakosság egyre nagyobb fogyasztási elvárásait, egy modernebb, jobban működtethető gazdasági mechanizmus váltsa fel. Végül az 1860-ban kiadott Ipartörvény megvalósította a teljes iparszabadságot. A XIX. században Győr kereskedelmi szerepe először megnőtt, amikor beindult a gőzhajóforgalom a Dunán, ám veszített a jelentőségéből, amikor 1861-ben megépült Pest és Nagykanizsa közötti vasútvonal. A város vezetősége ipartelepítéssel próbálta ellensúlyozni ezt a veszteséget. Sikerrel. Győr a század végére Budapest, Pozsony és Temesvár után Magyarország legjelentősebb ipari központjává vált. Nagy malmok, gépgyárak elődei, gyufagyárak, élelmiszeripari üzemek kezdték el működésüket a városban. Az egyik legjelentősebb beruházás a Győri Szeszgyár és Finomító Rt. volt. Győr első részvénytársaságát a város vállalkozói, s a későbbi többségi tulajdonos, a Lederer család alapította.

SELYEM LOBOGÓK ÉS A VASPARIPÁK VÁGTATÁSA - 1896-1919

1896-ban alapították meg a győri ipartörténelem legfontosabb termelő egységét, a Magyar Waggon és Gépgyár Rt.-t. Az 500.000 osztrák értékű forint alaptőkével létrehozott társaság részvényeinek 88 százalékát az Osztrák-Magyar Monarchia gyáripari vállalkozásaiban vezető szerepet betöltő Lederer család tagjai jegyezték. A vasúti vagonokat gyártó gyár vezetői között már az 1900-as években komolyan felvetődött, hogy autót is gyártsanak. Hamarosan már készülhettek is az osztrák Spitz kocsik, később a Csonka János szabadalmát is felhasználó csomagszállítók. 1907-ben kezdték el gyártani Győrben az Austro-Daimler személy- és kisteherautókat. A korszak másik nagy gyára, az Ágyúgyár volt. Egész Európa egyik legmodernebb Ágyúgyára 1913-ban jött létre a Skoda Rt. és a Krupp Rt. hathatós segítségével. Az Ágyúgyár termelésének kiszolgálására építették fel az Iparcsatornát is.

A városvezetés kedvező telekárakkal, utak kiépítésével, sőt a gázvilágítás kiterjesztésével is segítette az ipar letelepedését, erősödését a városban. Nem csak a nehéz-, de a könnyűipar is gyors fejlődésnek indult: 1901-ben kezdte el termelését a területen úttörőnek számító Győri Selyemfonoda.

TRIANON UTÁN: ZUHANÁSOK ÉS FELEMELKEDÉSEK - 1920-1944

A trianoni békeszerződés aláírásával Győr egyik pillanatról a másik pillanatra határszéli várossá vált.  Csallóköz és Burgenland elcsatolásával a város elveszítette korábbi legfontosabb gazdasági-kereskedelmi kapcsolatait. Ám a trianoni szerződés következménye volt az is, hogy a nagy magyar ipari központok más országokhoz kerültek (Pozsony, Fiume, Nagyvárad, Kolozsvár, Kassa). Ezzel Győr, Budapest után az ország második legnagyobb iparvárosává vált. Az országba beáramló népszövetségi és magánkölcsönök segítettek a talpra állásban. A 20-as évek közepén mintegy 35 nagyobb gyár volt a városban: többek között a Vagongyár, a Kohn olajgyár, a Meiler Ignác olajgyár, a Lederer-féle Szeszgyár, a Koestlin Kekszgyár, a Schmiedl-féle cukorka- és csokoládégyár, a Győri Faipari és Faértékesítő (bútorgyár). A győri textilipar a legjelentősebbé válik Magyarországon, a Grab-féle viaszosvászon- és textilgyár, a Taussig-féle vászon és viaszosvászon gyár, a Győri Textilművek Rt., a Richards, a Selyemfonal gyár, a csipkegyár (Gardénia) a kiemelkedő üzemek. Az 1929–33-as gazdasági válság ismét komoly visszaesést hozott. Sok gyár megszűnt, vagy csak fele kapacitással üzemelt. Jelentős javulást a 30-as évek közepe, a hadsereg-fejlesztési program hozott. Az állami megrendelések hatására Győrben ismét beindult a gazdaság. A Vagongyár a teherautókon kívül (Turán, Botond, Rába-Maros) olyan fejlett munkákra is képes volt, mint a repülőgépgyártás. (A Messerschmitt 109-es  harci repülőgép testét is Győrben készítették.)

HÁBORÚS PUSZTÍTÁS, TERVGAZDÁLKODÁS, FORRADALOM - 1945-1956

A második világháború után a nagy háborús károkat szenvedett várost néhány év alatt újjáépítették. Győr lakossága 1945 után nagymértékben megnövekedett a vidékről beköltözőkkel.

Gyárai és üzemei, sok esetben megtartva régi nevüket és működési területüket, az egypártrendszer és a tervgazdálkodás idején nagy volumenben tudtak fejlődni. A munkások száma a város lakosságával együtt növekedett. Az 1956-os forradalom idején itt volt a „forradalom második fővárosa”. Miután a szovjet csapatok az ország egész területén leverték a forradalmat, a Magyar Vagon- és Gépgyár Munkástanácsa azonnal a munka felvételére szólított fel, kiállva a „szocializmus vívmányai” mellett. A felhívásukhoz alábbi győri üzemek csatlakoztak: Öntöde és Kovácsológyár, Győri Olajgyár, Győri Kötött-Kesztyű-gyár, MÁV Fűtőház, Gyapjúfonó-gyár, Hajtóműgyár, Győri Csavargyár, Győri Pamutszövő, Autó-Szerszámgyár, Északdunántúli Áramszolgáltató V, Győri Fonoda, MAV Pályafenntartás, Győri Textilgyár, Győri Lenszövő, Győri Szerszámgépgyár, Kisalföldi Gépgyár, Keksz- és Ostyagyár.

MOTOR, ALVÁZ, RENDSZERVÁLTÁS - 1957-1990

A város fejlődése a hatvanas évektől nagyobb lendületet vett, a korábbi kisebb léptékű lakótelep-építkezések egyre nagyobb lendületet kaptak, s megindult az ipari technológiával épült lakóházak építése, az ehhez szükséges elemeket a Házgyár gyártotta.

A fejlődés fő motorja a még mindig jelentős textil- és élelmiszeriparon kívül a Rába Vagon- és Gépgyár volt. 1963-ban nevezik ki Horváth Edét vezérigazgatónak. Ezzel egy időben megindul a licencen alapuló motor-, alváz- és futóműgyártás. 1967-ben a legendás magyar autóbuszgyártó, az Ikarus a BNV-n bemutatja a 200-as autóbusz családi változatát, melynek sorozatgyártását a RÁBA-M.A.N. motorral kezdik meg. 1973-ban elkészül a 100000. futómű. Megkezdődik a RÁBA-Steiger erőgépek gyártása. A gyár betör az amerikai piacra, két évtized alatt 700 millió dollárt meghaladó export forgalmat generálva.

A győri családok között alig van olyan, ahol valaki ne dolgozna a Rába-gyárban. A város sportját, kultúráját, építkezéseit is a hatalmas, több tízezer főt foglalkoztató Rába segíti. A rendszerváltást megelőző években a textil- és élelmiszeriparral együtt a gépgyártás is nehéz helyzetbe kerül. A Rába sok más győri legendás gyárhoz hasonlóan ugyan nem szűnik meg, de lebontják fő épületeit és csarnokait a városközponthoz közeli telken, ahol később bevásárlóközpont nyílik.

A megszűnt gyárak üres csarnokokat, kopott épületeket, tátongó foghíjtelkeket és sok-sok nosztalgikus emléket hagynak maguk után, de a munkához szokott, dolgozni, alkotni képes szakképzett győri munkavállalói réteget is. Erre újra lehet építeni mindent. Ezt jól tudták a rendszerváltás utáni új befektetők, akik ismerték Győr ipari múltját, s kicsit előre látták az erre alapozható még szebb jövőt.

Ez azonban már egy másik Győr – Ipar – Történelem, amely 1990-ben kezdődött, s amelyben alig pár olyan erős gyár tudott szerepet vállalni, melyek a kezdetektől erősítették a győri ipart. Jó példák: a Rába, a Graboplast, a Cardo és Győr első részvénytársasága, a Szeszgyár.

VIDEÓK
A GYŐR • IPAR • TÖRTÉNELEM TEMATIKÁVAL KAPCSOLATBAN

Megnyitó előadás

Megnyitó beszédek

Vetítési anyag

ZÁSZLÓVIVŐK

MECÉNÁSOK

DANA: FOLYAMATOS A TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉS

„Nagy öröm számunkra, hogy Győr meghatározó gazdasági szereplőjeként mi is részesei és mecénásai lettünk városunk 750. évfordulójára rendezett színvonalas programsorozatnak. Hónapról hónapra színesebbnél színesebb programokkal idéztük fel Győr városának többek közt ipari, történelmi, kulturális és művészeti emlékeit. Ez a kiválóság lehetőséget biztosított minden győri és idelátogató ember számára, hogy megismerje városunk igazi kincseit ezen a különleges szabadtéri eseménysorozaton, még ebben a nem mindennapi helyzetben is. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy mi is hozzájárulhattunk az exkluzív eseményhez. Köszönjük!”

A DANA világelső a járműipari erőátviteli rendszerek és energiamenedzsment megoldások kínálatában, prémium személy-, haszon- és nehézgépjármű-gyártók beszállítója.

A több mint 115 éves múlttal bíró vállalat 38.000 munkatársat foglalkoztat 33 országban, világszerte 141 egységet, köztük 27 technológiai központot működtet.

Magyarországon 2005 óta van jelen, győri központja azóta a hazai járműipar és a régió gazdasági életének meghatározó szereplőjévé vált.

A Dana Hungary Kft. folyamatos technológiai fejlesztésekkel készül fel a jövő kihívásaira. A vállalat 2020-ban és 2021-ben több száz millió forint értékben invesztált gyártási kapacitásának bővítésbe, valamint Ipar 4.0 hatékonyságnövelő beruházásokat és robotikai fejlesztéseket hajtott végre a győri telephelyein.

Munkaadóként is kiemelkedő sikereket ért el a vállalat: innovatív, példamutató munkáltatói tevékenységével 2021-ben már sorozatban második alkalommal érdemelte ki a Top Employer díjat.

IV. KÉP • FÉNY • FOTÓ • MŰVÉSZET

Az augusztusban és szeptember elején látható képek kivételesen nem egy tematikát ölelnek át. A Kisalföld napilap szerkesztősége, a lapnál dolgozó fotósok és újságírók segítettek abban, hogy egy igazán különleges kiállítás kerüljön ki a hatalmas vásznakra, kép • fény • fotó • művészet címmel.

A Kisalföld fotósainak képei, a napilapban meghirdetett fotópályázat győzteseinek alkotásai és a Győri Fotóklub legjobb felvételei is láthatóak azon a különleges kiállítási felületen, amelyet a hatalmas vásznak jelentenek. A fénnyel írt valóságot ábrázoló felvételek mindegyike egy-egy külön történet, mindegyik egy-egy külön mese. Természet, ipar. Művészet, emberek. Hangulatok és érzelmek jellemzik ezeket a képeket. 

GYŐRI FOTÓKLUB EGYESÜLET

A győri amatőr fotósok szerveződése már a múlt század elején elkezdődött. 1909. november 30-án fotóklub alakult a Magántisztviselők Otthonában. A következő dátum 1932. július 9. Ekkor alakult meg a Magyar Fényképezők Országos Szövetségének győri csoportja a Royal Szálló gobelintermében.

Az első jelentős szakkör a Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár Fotóköre, amely 1953-ban alakult, 30 taggal. A fotósok aktivitása példamutató módon vezetett oda, hogy 1958. január 31-én megalakult a Győri Fotóklub. 

Az évek teltek, a fotóklub aktivitása a klub tagjainak köszönhetően nem csökkent. Tehetséges fiatalok, tapasztalt mesterek is a tagjai. Az ország egyik legismertebb fotóklubja a győri, a város tárgyi és szellemi örökségének a megóvását, dokumentálását tartja ma is elsődleges feladatának. 

A klub célkitűzése az évek során nem változott: a fotóművészet megismerése, művelése és terjesztése. Minél több fotót lásson, készítsen és mutasson be a klub.

KISALFÖLD FOTÓROVAT 

A fotóriporterek a mindennapok képes mesterei, a pillanatok megőrzői, a hírek illusztrátorai, a történetek igazi mesélői. A fotó a megállított időnek olyan lenyomata, amely éveket, évtizedeket is átélhet aktualitásával. 
A Kisalföld az ország egyik legnagyobb példányszámban megjelenő napilapja. A lap szerkesztőségében a legendás újságírók mellett legendás fotósok dolgoztak és dolgoznak a mai napig. A fotóriporter az újságíró láthatatlan társa, a pillanatok megörökítője, aki a képi valóságon túli igazságokat is dokumentálja. 

Jókor lenni jó helyen kevés a szakmához. Az elrebbenő idő soha vissza nem térő mozdulatait a kompozícióba rendezett mozdulatlanság úgy adja vissza, hogy történelmet mesél a színek játéka. 

A Kisalföld képes történelmét a fotóriporterek írják. Az összeállításban emlékezünk azokra, akik már nem lehetnek közöttünk, felidézzük az egykori és mai fotóriporterek képeit, így köszöntve ünneplő városunkat. 

KISALFÖLD FOTÓROVAT 

A Kisalföld nyár elején meghirdetett fotópályázatára nívós pályaművek érkeztek. Közel ezer olvasó döntött úgy, hogy megméreti magát a versenyben, elküldi legjobb fotóikat, és megmutatják milyennek látják Győrt.

A legtöbb olvasói szavazatot kapott fotósok munkáit mutatjuk be az Open Art Night óriási bemutató falai. A Kisalföld büszke arra, hogy olvasóival együtt köszöntheti az ünneplő várost.

VIDEÓK
A KÉP • FÉNY • FOTÓ • MŰVÉSZET TEMATIKÁVAL KAPCSOLATBAN

Megnyitó előadás

Megnyitó beszédek

Vetítési anyag

ZÁSZLÓVIVŐK

MECÉNÁSOK

INNOVATÍV TÁMOGATÁS

Az Innovativ Cégcsoport a legnagyobb magyar tulajdonú logisztikai szolgáltató Győrben és környékén. 157 alkalmazott, 55 teherautó, 6 győri raktárbázis – ezek a legfőbb ismérveink számokban. Cégcsoportunk tagja az Innovativ Special Transport Kft., az Innovativ Raktárlogisztika Kft., valamint az Innovativ ADR Solutions Kft. Elképzelhető, hogy a nevünk nem cseng ismerősen a közéletben, mivel ügyfeleink gyárak és vállalkozások, így tevékenységünk a magánszemélyeket, azaz a fogyasztói piacot csak közvetetten érinti.

A komplex logisztika mellett az Innovativ Cégcsoport fő filozófiája a flexibilitás, továbbá a specialitások, amelyek szakmai kihívást jelentenek. Így foglalkozunk veszélyes anyagok szállításával, sürgős fuvarokkal, csereszekrényes szállítással, nagy értékű áruk szállításával, kipperes fuvarokkal is. Cégcsoportunk hívta életre és üzemelte be az első zöld rendszámos – elektromos, akkumulátoros, 40 tonnás – nyerges kamiont, amellyel több mint egy éve teszt jelleggel végezzük az Audi Hungaria járműgyárának kiszolgálását. Zöld szemléletünket nem csupán az elektromos kamion fémjelzi, hanem az is, hogy minden raktárunk tetejére naperőművet telepítettünk, ezen kívül két raktárunk fűtését geotermikus hulladéktávhővel, emissziómentesen oldottuk meg.

Tisztában vagyunk azzal is, hogy a vasút szerepe erőteljesebb lesz, így a jövőben előtérbe kerül a kombinált fuvarozási mód, a vasút és a közút azonban nem rivalizál majd egymással, hanem egymást kiegészítik. A győri ipari parkon belül a miénk az egyetlen olyan logisztikai szolgáltató, amelynek van vasúti kapcsolata, amely ráadásul közvetlen a raktárunkhoz csatlakozik. Ezt a közeljövőben ugyancsak fejleszteni fogjuk.

Az igényekhez igazodva oldottuk meg az akkumulátortárolást is, amely szigorú környezetvédelmi előírásokkal szabályozott, kényes feladat. A veszélyes anyagok tárolására hoztuk létre az Innovatív ADR Solutions Kft.-t.

S hogy miért támogattuk a Széchenyi Open Art Night rendezvénysorozatot?

Mivel cégcsoportunk elsődlegesen itt tevékenykedik, így magától értetődő, hogy részt vettünk Győr szabad királyi várossá válása 750. évfordulójának ünneplésében. A Széchenyi István Egyetem, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, továbbá a Győri Egyházmegye is garanciát jelentett számunkra. Szabadtéri kiállítás lévén nagyra tartjuk, hogy a város értékei könnyen hozzáférhetővé és megismerhetővé váltak, ráadásul huzamosabb időszakon keresztül.

A társadalmi felelősségvállalás pedig amúgy is közel áll hozzánk, mondhatjuk: már hagyománya van. Sok évvel ezelőtt a támogatásunkkal jött létre például a Győri Sürgősségi Betegellátásért Alapítvány.

V. IPAR ÉS TÖRTÉNELEM – 2. FELVONÁS

GYŐR, A MAGYAR IPAR MOTORJA

A Széchenyi Open Art Night egy olyan szabadtéri kiállítás, amely az ország legnagyobb felületű képeit mutatja be. A győri tárlaton a szervezők és mecénások – a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Széchenyi István Egyetem és a Győri Egyházmegye – jóvoltából már felidézhettük az 1840-től 1990-ig tartó másfél évszázadot. Ez a 150 év alapozta meg azt a hihetetlen fejlődést, amelyet a győri ipar – köszönhetően az ide települő multiknak, valamint a tudással, tapasztalattal, munkabírással rendelkező helyi kis- és közepes vállalkozásoknak – a rendszerváltástól napjainkig elért.

A jelenlegi tárlat – melyben a megyei iparkamara tagozatai, a város ipari gerincét alkotó nagyvállalatok és a jövőt építő gazdaságépítők is bemutatkoznak – az elmúlt 30 év győri ipartörténetéből villant fel fontos, emlékezetes és elgondolkodtató felvételeket. 

A néző bepillantást nyerhet abba a hatalmas munkába, melyet a vállalkozók és vállalkozások a várossal együtt elvégeztek azért, hogy Győr egy igazi bezzeg város legyen, a magyar gazdaság motorja. A kisalföldi megyeszékhely az ipar segítségével, az iparra támaszkodva gyorsan (sz)épülő várossá vált. A múlt erős alap, a jövőt pedig az iparkamara szervezésével komoly szakemberek tervezik, hogy a gazdaság továbbra is lendületben maradhasson.

Ez a kiállítás ismételt főhajtás a 750 éves évfordulót ünneplő város előtt. Tisztelgés a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamra önkéntes és regisztrált tagjaitól, tagozataitól, munkaszervezeteitől. 

Győrben az ipar erős alapjaira, a képzett munkaerőre építve megjelenhetett és kiépülhetett a világ legnagyobb motorgyára, tematizálva ezzel a helyi ipar fejlődési irányait. A nagy gyár(ak)hoz kiszolgáló üzemek, építőcégek csatlakoztak. A Győri Nemzetközi Ipari Park az ország egyik legnagyobb, legdinamikusabban fejlődő területévé vált. Győr és az ipara olyan pezsgést élt át, amelyet talán csak az 1900-as évek elején. 

GYMSMKIK - IPARI TAGOZAT

A kamara meghatározó tagozata. A tagozat tevékenységének célja, hogy a gazdasági környezet javításával, találkozók, rendezvények szervezésével segítse a vállalkozások munkájának eredményességét. 

Az Ipari Tagozathoz a következő szakmai osztályok tartoznak: élelmiszeripar, építőipar, faipar, gépipar, közszolgáltatás, műanyagipar, textilipar. A szakmai osztályok egymás mellé rendeltek. 

A tagozat és aktív tagjai kiemelt feladataiknak tekintik, hogy közreműködjenek a GYMSMKIK általános céljainak megvalósításában, a gazdaság fejlesztésében, a gazdaság általános érdekeinek érvényesítésében, a tájékoztatásban, a képzéssel összefüggő közfeladatainak ellátásában. 
A tagozat aktivitásának köszönhető, hogy Győr ipartörténete egy alapítványon keresztül méltó feldolgozási lehetőséget kapott, mint ahogy az is, hogy ma már egy okostelefonnal bárki időutazást szervezhet Magyarország egyik legjelentősebb ipari hagyományokkal rendelkező városában. A Széchenyi Open Art Night keretében a tagozat legaktívabb cégeiről nézhetnek meg képeket az érdeklődők. 

GYMSMKIK - KERESKEDELMI TAGOZAT

A Kereskedelmi Tagozat küldetése naprakész információt szolgáltatni tagjai, leendő tagjai számára, valamint fejleszteni a tagság által is elismert szolgáltatásaikat. Ezen küldetéshez szervesen illeszkedik a Széchenyi Open Art Night kiállításban közölt felvételek sokasága, amelyek bepillantást engednek a legaktívabb tagok életébe. 
A tagozat céljai között kiemelt az információáramlás javítása, a társszervezetekkel való kapcsolattartás és a közösséget építő rendezvények szervezése. A munkából és az aktivitásokból kiveszi a részét a tagozaton belüli valamennyi szakmai osztály. A tagozat olyan – Győrben és a régióban is ismert – rendezvények gazdája, mint a Ballagási Kiállítás, „A jelen tanulója, a jövő mestere”, a Kereskedők Napja, a Turizmus Bál vagy a Tudatos Vezetők Klubja. 

GYMSMKIK - KÉZMŰIPARI TAGOZAT

A tagozat célja tagjai érdekeinek feltárása, képviselete, üzleti lehetőségeik javítása. Mindez egy aktív kapcsolati hálóval, amelynek tagjai egymást segítik és támogatják, hiszen „minden technológia elavul – egy dolog marad csak állandó, az emberi kapcsolat.” 
A tagozat a tagjainak olyan speciális eszközt kínál, amely segítheti a cég működését, boldogulását. Ez a KIT, amely hármas szinergiára épülve kínálja a fejlődés zálogát. K, mint Kapcsolat – a többi taggal és a rendezvényeinken megjelenőkkel. I, mint Információ – a gazdaság irányairól, egymás gazdasági és szakmai működéséről. T, mint Tudás –szakmai, gazdasági, marketing, stb. A tagozat tagjaik többsége mikro- és kisvállalkozó, de a közös gondolkodás és értékrend miatt nagyobb cégek is vannak közöttük. 

Mottójuk Henry Ford híres mondása: „Ha összejövünk, az a kezdet, ha összetartunk, az a haladás, ha összefogunk, az a siker.” 

GYMSMKIK - SZOLGÁLTATÁSI TAGOZAT

A Szolgáltatási Tagozat közösséget, összefogást, inspirációt, kapcsolatokat, lehetőségeket teremt, irányt mutat a vállalkozói világban. Mit nyújt tagjainak? Kapcsolatépítési lehetőséget egy – a gazdaságnak erőt és lendületet adó – társadalmi szervezetben, lehetőséget a kamara működésének formálására, ingyenes vagy kedvezményes részvételi lehetőséget a klubtalálkozókon, konferenciákon. Pontos ismereteket, naprakész gazdasági információkat a megye gazdaságáról, a bonyolult vállalkozói világban Iránytűt jelent a megye több mint 30.000 vállalkozása számára! 

A kamara egyik legaktívabb tagozatának vezetői, tagjai hisznek abban, hogy minél többen vannak a kamarai  önkéntes tagok, annál nagyobb erőt képviselnek a gazdaság céljainak elérésben. Ezzel segítik a magyar kis- és közepes vállalkozások boldogulását, jövőépítését, generációváltását, összességben pedig a gazdaság fejlődésén keresztül a győri emberek még jobb életét. Napjainkban a kamara szerepe egyre jobban fókuszba kerül. 

A tagozat sok-sok klubjával, rendezvényével a gazdaság élénkítésében, a gazdaság jövőjének tervezésében, a vállalkozások, a munkaadók és a munkavállalók még jobb lehetőségeinek kialakításában is úttörő szerepet vállal. 

GYŐR, A RÉGIÓS GAZDASÁGÉLÉNKÍTÉS SZÍVE

A Győr-Moson Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke fogalmazta meg, hogy a régióban egy társadalmasított, széleskörű egyeztetésbe kell behívni a vállalkozásokat.

A kollektív gondolkodás, az egyesített kreatív erő a záloga annak, erről Navracsis Tibor kormánybiztos is beszélt Győrben, hogy 2030-ra el tudjuk érni az osztrák versenyképességi szintet. A kamarai program az egész régióban példamutató. 

A csatlakozó vállalkozások egy valós gazdasági jövő kiépítésében vehetnek részt. Ők azok, akik a kamara koordinálásával elérhetik, hogy a magyar gazdaságélénkítés szíve Győrben doboghasson.

VIDEÓK
A GYŐR • IPAR • TÖRTÉNELEM 2. TEMATIKÁVAL KAPCSOLATBAN

Megnyitó előadás

Megnyitó beszédek

Vetítési anyag

ZÁSZLÓVIVŐK

MECÉNÁSOK

X-MEDITOR KFT. - ÖSSZEHANGOLT KOMMUNIKÁCIÓS ÉRTÉKTEREMTÉS

Az 1995-ben alakult X-MEDITOR Kft. egy 100 százalékban magyar tulajdonban működő vállalkozás. Kommunikációs ügynökségként minden olyan szolgáltatás a portfóliónkba tartozik, amely a kommunikációval kapcsolatba hozható.

Az X-MEDITOR egyik nagy előnye abban rejlik, hogy a különböző szolgáltatásokat biztosító részlegei együttműködésének köszönhetően egy helyen, összehangolt formában képes értéket teremteni. Cégünk folyamatosan arra törekszik, hogy kövesse a piac igényeit, s hogy a technológia fejlődésével lépést tartva, a kor elvárásainak megfelelő trendek figyelembevételével tevékenykedjen.

Partnerei vagyunk a legnagyobb multinacionális hazai cégeken keresztül a KKV-szektorig számos olyan cégnek és személynek, amely/aki valamilyen formában a kommunikáció témakörben érdekeltté vált.

Tevékenységi köreink: kreatív tervezés – grafikai tervezés, arculattervezés, animációkészítés, kiadványszerkesztés, kommunikáció print és online platformokon, újságírás, sajtófigyelés, sajtóanyagkészítés, külső és belső vállalati kommunikáció, kreatív szövegírás, sajtóanyag tervezés, lapkiadás, online marketing, AdWords kampányok, Social Media kampányok, keresőoptimalizálás, rendezvényszervezés, fotózás, videofilm készítés.

VI. GYŐRI KORTÁRS MŰVÉSZET

A MŰVÉSZET MINDENRE KÉPES

A művészet képes. Szinte mindenre. Utat mutat, utat nyit, gátat emel, gátat rombol, elragad, visszahoz, elgondolkodtat, felvidít. Hozzáér a lelkünkhöz úgy, hogy nem tesz semmi különöset, pusztán csak létezik. Mert ennyi a dolga, lenni és megmutatkozni. Közben tétova, mindig pörgő, mindig változó változatlanságában elvarázsol – és valódi, átélhető mesevilágot teremt körülöttünk néhány ecsetvonásból, vonalból. A művészet, a képzőművészet, a győri képzőművészet bőséges és bátor – a sokszínűségével a szivárvány sem tud vetekedni. Erre az Open Art Night hatodik tárlata is bizonyíték.

Győr, a 750 éves királyi város a magyar kortárs képzőművészet egyik fellegvára. A vár tornyait néha ugyan nem látjuk, nem vesszük észre, az Open Art Night azonban az alkotókat és az alkotásaikat most kiviszi az utcára – és a város legikonikusabb és leghatalmasabb tűzfalaira vetíti fel őket. A kincsek előbújnak „páncélszekrényeikből”. Így válik valósággá a legnagyobb hazai vernisszázs, a kiállítás nap nap után, míg csak 2021 novembere el nem tűnik december lélekmelegítő szeretetsubájában. 

A győri tűzfalakon egyébként már 2000-ben megjelentek gigantikus festmények. A győri alkotók, közülük legaktívabban Malasits Zsolt és Szük Norbert(†) vették maguknak a bátorságot, hogy művész barátaikkal összefogva kivigyék a művészetet az utcára. 
Az akkori képek ma már digitális emlékfoszlányok, vagy raktárakban porosodó olajfoltos négyzetméterek. Ám a korszakváltás bekövetkezett. Olyan tehetséges festők, grafikusok, képzőművészek nyertek teret a négy folyó városában, akik világot hódítottak, s nem csupán a kiállítótermek bársonyos falait tarkították alkotásaikkal, hanem, lakások, irodák, közintézmények tereit is bevették, ezzel pártolói hadat toborozva az értők között. 

A Széchenyi Open Art Night utolsóelőtti idei tárlata egy komoly összefogás eredménye. Három művészeti csoport – az ART WORLD, az ART 9000 és a Győr Megyei Őszi Tárlat – kérte fel alkotóit: tiszteljék meg a várost, az itt élőket és az ide látogatókat, hogy az advent előtti időszakban az alkonyat óráitól késő estig a képeiket kitegyék, ezzel ők legyenek a karácsonyra készülő Győr egyedi díszei.

ART WORLD

A 2012-ben alapított ART WORLD Magyarország Hungary olyan civil szervezet, amely összefogja azon törekvéseket, amelyek egy üzleti szempontoktól mentes – tisztán szellemi – értékteremtő tevékenységet képviselnek. Céljuk, hogy a művészet eszközeivel teremtsenek közös platformot a különböző nemzetek kultúrát szerető népeinek – elsősorban a Kárpát-medencében és annak környezetében. 

A barátság és a pozitív értékek erősítése, a harmónia legyen a népek közös akarata – a művészet erejével! A szépség és a harmónia legyen az élet súlyponti értéke! Mert a szépség nem egyszerűen csak gyönyörködtet, hanem az ember lételeme, amely alapvetően a természet által adott szükségszerűség.
Ezt kell, hogy erősítse a művészet – az egyénben és az egyének között. A kép sajátos kifejezési világa mindenki számára érthető. Ezért a képzőművészet képes a különböző, sőt egymástól a legtávolabbi kultúrákban szocializálódott embereket is összehozni. Lehetővé teszi, hogy eszmét, gondolatokat, érzéseket cseréljenek – akár szavak nélkül is –, így a képek, a kiállítások segítségével sokkal tisztábban közvetítődnek. 

ART9000

Az ART (Alkotó Rajztanárok Társasága) 9000 tagjai: Dubi Árpád, Joó István, Kissné Kostelec Éva, Kutasi Károly, Lappints Csaba, Milu Milanovich Ildikó, Peresztegi Erika, Priskinné Tuller Marianna, Szilágyi-Jéger Teréz, Tanai Guzorán Anna, Vitáris József. Az egyesület elnöke: Gasparek Ildikó. 

A 15 éve alakult egyesületünk célja a vizuális kultúra népszerűsítése. Tanárként elsősorban diákjaink körében, művészként azonban szélesebb érdeklődésre számítva szeretnénk megmutatni az alkotás, az együtt dolgozás örömét. A vizuális nevelés és az autonóm önkifejezés napi élmény számunkra. Ezért természetes az is, hogy a kiállításokon való megjelenésen túl nyári táborokat, workshopokat, múzeumpedagógiai programokat, jótékonysági akciókat szervezünk. Tevékenységünkért 2019-ben Győr Művészetéért díjban részesültünk. Jubileumi évünk alkalmából idén megalapítottuk Az év alkotó tanára díjat, melyet minden esztendőben az Őszi Tárlat megnyitóján adunk át. 

RÓMER FLÓRIS MŰVÉSZETI ÉS TÖRTÉNETI MÚZEUM

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum 2013- ban alakult a Xántus János Múzeum és Városi Művészeti Múzeum összevonásával. A győri múzeum képző- és iparművészeti, régészeti, történeti, néprajzi és irodalomtörténeti gyűjteményekkel rendelkezik, amelyeket állandó kiállításokon mutat be, emellett időszaki kiállításokkal is folyamatosan várja a látogatókat. 

A Győr Megyei Őszi Tárlat a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum által évről-évre meghirdetett alkotói pályázat a Győr városában és a régióban élő és alkotó, képző- és iparművészek számára. A nyílt pályázaton profik és amatőrök egyaránt indulhatnak a legújabb alkotásaikkal. 

A kiállításon idén is figyelemreméltó számban voltak jelen alkotásaikkal a régió ismert és elismert művészei, akárcsak a fiatal, tehetséges alkotók. 
A tradicionális témájú és technikájú munkák mellett külön figyelmet érdemelnek a kísérletező szellemű, progresszív szemléletű alkotások. 

A felhívás iránt mutatkozó nagy érdeklődés és a beérkező alkotások mennyisége megfelelően reprezentálta a régió aktuális művészeti keresztmetszetét – és segíti a művészeket és a közönséget a kortárs művészetben való tájékozódásban.

VIDEÓK
A GYŐR KORTÁRS MŰVÉSZET TEMATIKÁVAL KAPCSOLATBAN

Megnyitó előadás

Megnyitó beszédek

Vetítési anyag

ZÁSZLÓVIVŐK

MECÉNÁSOK

ALCUFER - LOKÁLPATRIÓTA SZEMLÉLET

Az ALCUFER Kft. 1990. március 30-án alakult meg. A társaság irányítását a cégalapító-tulajdonos Horváth Ferenc 1990-től 2005-ig végezte. Vezetése alatt a kisvállalkozás a magyar hulladékipar egyik legjelentősebb vállalkozásává vált. 2004 óta tagja az 500 legnagyobb árbevételt és adóteljesítményt felmutató magyarországi vállalkozásnak. Az alapító-tulajdonos elhunytát követően a vállalat irányítását két fia, Horváth Ferenc és Horváth Ernő vette át, akik korábban helyettes vezetőként dolgoztak a cégnél.

Vállalkozásunk hulladékkereskedelemmel, feldolgozással, hasznosítással, veszélyeshulladék-kezeléssel és -szállítással foglalkozik. Évi több mint 600 ezer tonna újrahasznosítható hulladék forgalmazásunkkal a hulladékpiacon meghatározó szerepet töltünk be. Begyűjtési területünkön 19 telephelyen állunk partnereink rendelkezésére, valamint együttműködő vállalkozásokon keresztül további 38 városban vásárolunk fel hasznosítható hulladékokat, így begyűjtő hálózatunkat sikerült országos szintre kiterjeszteni.

Munkánk során minden esetben a környezet megóvása mellett, az újrahasznosítás arányának javításával párhuzamosan törekszünk a partnereink maximális kiszolgálására. Alapkövetelménynek tekintjük, hogy tevékenységünk megfeleljen a jogszabályi előírásoknak és vállalt kötelezettségeinknek. Az EU normákat követve a hulladékok kezelésére, feldolgozására környezetbarát eljárásokat vezettünk be.

Társaságunk tagja a Hulladékgazdálkodók Országos Szövetségének, továbbá a vonatkozó jogszabályok szerint speciális kezelést igénylő kiselejtezett gépkocsik visszagyűjtését és hasznosítását koordináló CAR-REC Nonprofit Kft-nek.

Az ALCUFER-csoport hulladékbegyűjtéssel és hasznosítással foglalkozó vállalatai – ALCUFER Kft., MÉH Zrt., E-Elektra Zrt., E-Hull Kft. – éves szinten 800 ezer tonnát meghaladó hulladék újrahasznosításáról gondoskodik és több mint 750 dolgozónak biztosítanak folyamatos munkát.

Vállalatunk lokálpatrióta szemlélete és egyéb társadalmi szerepvállalásai mellett kiemelten fontosnak tartja az egyedülálló, újszerű és modern művészeti kezdeményezések, mint a jövőbe mutató megoldásokkal szolgáló győri Open Art Night sorozat támogatását, ami lehetőséget ad Győr szakreális kincseinek, iparának, történelmének, valamint kortárs művészetének mindenki számára elérhető megismerésére.

VII. GYŐR • MŰVÉSZET • TÖRTÉNELEM

Áldás és békesség, művészet és Győr Az Advent, a karácsony, az új esztendő megannyi áldást hoz, s a bizodalmunk szerint békességet is. Mindehhez a hangulathoz, a lecsendesedés idejéhez méltó módon csatlakozik a Széchenyi Open Art Night 7. tárlata: a Győr, művészet, történelem. A kiállítás látogatói egy időutazáson vehetnek részt. A múzeum titkos kincsei közül előkerült képzőművészeti alkotások, a gyűjtemények hátsó szobáiban megbúvó remekművek is feltűnnek a hatalmas vásznakon, miután a csodásan feldíszített városban kigyúlnak az ünnep fényei.

A győri szobrászok, festőművészek csodái mellett a Széchenyi Open Art Night és a Győr Plusz Média összefogásában meghirdetett rajzpályázat alkotásait is bemutatja. Ezzel időhidat teremtve a múlt nagyjai és a jövő reménységei között.

GYŐR ÉS A GYŐRI MŰVÉSZET TÖRTÉNELME

Győr Magyarországon a történelmi művészeti alkotások, a modernkori festészeti gyűjtemények egyik leggazdagabb városa is. A modern kor, a felvilágosodás kora és korábbi évszázadok is jelentős alkotásokat hagytak az utókorra.

A Rómer Flóris Művészeti és Történelmi Múzeum munkatársai, Székely Zoltán igazgató irányításával és szervezésében az archívumok mélyéről és a legújabb tárlatokból is válogattak képeket, melyek méltóak ahhoz, hogy a győri karácsony színpompás fénypontjai legyenek. Kisplasztikák, szobrok is feltűnnek a késő középkorból, festmények a XVIII–XIX. századból és ismert, kevésbé ismert képek a hozzánk közelebb eső évszázadokból. Vannak olyan képek, amelyek magángyűjtők otthonait díszítik, mutatva azt, hogy aki megteheti, maga is értéket őrző emberré, polgárrá válhat, ha értő szemmel néz körül a győri festők képei között.

S mi köti össze a szobrokat, a festményeket – amelyek között olykor száz évnyi ugrás is látszik – az elkészülésüket tekintve? Az érték. Azt az értéket, amelyet nem csak az alkotói kor, de az eljövendő nemzedékek is elismertek. Nyilván nem lehet megmutatni azt az ezerszínű festői, szobrászi világot, amit a győri, vagy a városban alkotó művészek teremtettek. Ám felhívni rájuk a figyelmet, és arra bíztatni mindenkit, hogy nézzen körül a győri gyűjteményekben, lehet.

ODÁTÓL A KÖZÉPISKOLÁIG - GYŐRI KARÁCSONY
ÓVODA, ALSÓ TAGOZAT, FELSŐ TAGOZAT, KÖZÉPISKOLA

A Széchenyi Open Art Night alapítói a különleges művészeti program első tárlatától kezdve úgy gondolták: az év végén lehetőséget kell teremteni a fiatalok számára, hogy saját gondolataikat a saját módjukon fejezzék ki.

A Győr Plusz Médiával közösen hirdették meg a pályázatot, amelyben arra kérték a szárnyaló kedvű gyerekeket, hogy rajzolják, fessék meg, milyen lesz szerintük a karácsony Győrben évszázadok múlva, vagy adjanak képet arról, hogy milyennek látják most a győri karácsonyt.

A kategóriák az óvodások, az általános és középiskolások számára külön adtak lehetőséget a megmérettetésre. A szervezők a közösségi médián keresztül szavaztatták meg a legjobbakat, melynek alkotói jelentős jutalmakat kaptak a Széchenyi Open Art Night mecénásaitól.

A képek stílusa és ábrázolásmódja sokszínű, abban azonban egyformák, hogy az utat jelenthetik a győri művészet ma még ismeretlen, de évek múltán talán már legismertebb alkotóinak világa felé.

AZ ÉN VÁROSOM AZ ÉN KARÁCSONYOM

A pályázatra, amelyet a Széchenyi Open Art Night szervezői a Győr Plusz Médiával írtak ki közösen, nem csak gyerekek és fiatalok nyújtották be alkotásaikat. A felnőtteknek szóló kategóriában is számos izgalmas és érdekes kép született. A téma itt sem volt más, mint a győri karácsony most vagy akár 750 év múltán. A rajzok, festmények jól mutatják, hogy a régen ipari városnak mondott, mára kulturális központként is példaértékű településnek, a 750 éves Győrnek komoly polgári alkotó körei, egymást is inspiráló művészeti csoportjai vannak.

A felnőtt pályázatok között nem egy akadt, amely komoly kiállítótermek falain is egész biztosan kiérdemelne egy-egy helyet. Öröm bemutatni ezeket, meg persze azokat is, amelyek próbálkozásaikkal, kísérleteikkel szeretnének utat nyitni alkotó és befogadó között.

VIDEÓK
A GYŐR KORTÁRS MŰVÉSZET TEMATIKÁVAL KAPCSOLATBAN

Megnyitó előadás

Megnyitó beszédek

Vetítési anyag

TÖLTSE LE PDF FORMÁTUMBAN!

ZÁSZLÓVIVŐK

MECÉNÁSOK

 © 2022 • Open Art Night • ImpresszumAdatvédelem