Kisalföld fotórovat

A fotóriporterek a mindennapok képes mesterei, a pillanatok megőrzői, a hírek illusztrátorai, a történetek igazi mesélői. A fotó a megállított időnek olyan lenyomata, amely éveket, évtizedeket is átélhet aktualitásával.

A Kisalföld az ország egyik legnagyobb példányszámban megjelenő napilapja. A lap szerkesztőségében a legendás újságírók mellett legendás fotósok dolgoztak és dolgoznak a mai napig.

A fotóriporter az újságíró láthatatlan társa, a pillanatok megörökítője, aki a képi valóságon túli igazságokat is dokumentálja.

Jókor lenni jó helyen kevés a szakmához. Az elrebbenő idő soha vissza nem térő mozdulatait a kompozícióba rendezett mozdulatlanság úgy adja vissza, hogy történelmet mesél a színek játéka.

A Kisalföld képes történelmét a fotóriporterek írják.

Az összeállításban emlékezünk azokra, akik már nem lehetnek közöttünk, felidézzük az egykori és mai fotóriporterek képeit, így köszöntve ünneplő városunkat.

 

KEREKES ISTVÁN

A Nemzetközi Fotóművész Szövetség gyémánt okleveles fotósa és a legtöbb díjjal rendelkező magyar fotós!

 

ÁRVA-TÓTH VIKI

A rövid bemutatkozásom: 13 évesen szülői unszolásra mentem el fotószakkörre, ahol nem kisebb nevek tanítottak, mint Z. Szabó László fotóművész és lánya, Z. Szabó Orsolya. 16 évesen a Győri Vasárnap c. hetilapnak dolgoztam diákként. Érettségi után elvégeztem a Bálint György Újságíró Iskola fotóriporteri szakát, és 1993- ban el is kezdtem dolgozni a Kisalföldnél, egészen 1998-ig.
A fotózás a mai napig megmarad hobbinak, férjemmel közösen felkértek minket, hogy készítsünk egy könyvet a Sándor-palotáról, de 1,5 évig készítettünk ételfotókat a Toman diet weboldala számára is!

tette meg, csendéleteket „festett” kamerájával.

 

BÉRES MÁRTON

2015-2018 között dolgoztam a Kisalföldnek, először mint gyakornok, később külsős munkatársként. Ezzel egyidőben a Budapesti Metropolitan Egyetemre jártam, ahol fotográfia BA diplomát szereztem riportfotó specializáción.
Az egyetem mellett rengeteget tanultam a fotórovatban a mentoraimtól, Edinától, Matyitól és Andrástól. Az egyetemen a látásmódomat fejlesztették, kollégáimtól pedig a mindennapi munkához szükséges trükköket, kommunikációt sajátíthattam el.
2018-ban Budapestre költöztem, ahol másfél évig a Zsaru Magazin munkatársa voltam, jelenleg pedig a Népszava újság fotóriportere vagyok. Hiába költöztem Budapestre, számos Győrhöz köthető projekten dolgoztam/dolgozom jelenleg is. Az idei Sajtófotó Pályázaton elnyertem a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriporternek járó Szalay Zoltán-díjat.

 

BERTLEFF ANDRÁS

1955. december 31-én születtem Győrben. 1974-ben érettségiztem a Czuczor Gergely bencés gimnáziumban. 1986-ban kerültem a Kisalföldhöz fotóriporternek. 1989-től Tér-Kép című regionális hetilapnál dolgoztam. 1991-től nyugdíjazásomig a Kisalföld fotóriportere voltam.

 

CSAPÓ BALÁZS

Az első fényképezőgépemet édesapámtól kaptam még 10 évvel ezelőtt. Nagyon megtetszett a fotózás és igyekeztem minél több műfajban egyedit alkotni. Az évek során több fotópályázaton értem el dobogós helyezést, amely óriási motivációt adott a jövőre nézve. Mindig is szerettem volna főállásban fotósként dolgozni és 2019-ben eljött a nagy lehetőség. Megpályáztam a Kisalföld fotóriporteri állását és sikerült! Megtisztelő és egyben izgalmas, hogy a szerkesztőség tagja lehetek, ezáltal több ezer embernek mutathatom meg fotóimmal a megyében történő eseményeket és emberi történeteket.

Csapó Balázs Kisalföld fotóriportere, A-MAFOSZ fotóművész, fotográfus Győri Fotóklub Egyesület alelnöke

Díjak:

  • 2020 – Media Markt fotópályázat: természet kategória 2. helyezés
  • 2020 – Medvesi fotós maraton: fődíj és a közönségszavazás nyertese
  • 2019 – Év magyar fotósa, év magyar fotója: színes kategória 2. helyezés
  • 2016 – I. Nemzetközi „Sopianae 2016” Fotószalon: MAFOSZ aranyérem

 

EIFERT JÁNOS

Eifert János szakmájának, művészetének itthon és külföldön egyik legismertebb képviselője, meghatározó egyénisége. Munkásságát nem lehet egységes stíluskategóriákba rendezni, sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. Tánc-, aktfotói, természetképei és az alkalmazott fotói alapozták meg ismertségét. Tanárként, előadóként, szakíróként és szakértőként is tevékenykedik.

237 önálló kiállítása volt, kétezernél több csoportos kiállításon szerepelt világszerte, több száz díjat, nagydíjat, különdíjat, diplomát érdemelt ki képeivel. A világ 40 országában fényképezett, ebből és különböző témáiból páratlan értékű archívumot állított össze. Fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen jelentek meg a szaksajtóban, hazai és külföldi lapokban, könyvekben, kiadványokban, az elektronikus sajtóban, Interneten. Filmekben, televíziós műsorokban, színpadi látványként, színházi díszletként gyakran használták fel fotóit, ő maga is gyakran jelent meg különböző film- és TV-műsorokban, sorozataiban. Számos fotóalbumhoz, kiállítási katalógushoz írt bevezetőt, előszót, nyitott meg kiállításokat, tartott előadásokat, amelyeknek megírt szövegét dokumentálta.

 

HUSZÁR GÁBOR

Győrben élek, jelenleg főállásban a Kisalföld napilap számára készítek fotókat. Leginkább a spontán, dinamikus vagy hangulatos témákat kedvelem, illetve egyedi, kifejező portrékat szeretek exponálni.

 

KRIZSÁN CSABA

2006. január elsején kezdtem pályafutásomat a Kisalföld napilapnál; a szerkesztőségbe annak idején szinte csak az előd nyugdíjazása esetén lehetett bekerülni. Esetemben sem történt másképpen; ekkor ment nyugdíjba legendás kollégánk, Szük Ödön. Előtte, hosszú éveken át készültem fotósnak, vágytam arra, hogy kipróbáljam magam az izgalmas, kihívásokkal teli munkában. Nagyon szeretek emberekkel dolgozni, belelátni történetekbe, megismerni közeli-távoli részeket. Inspiráló érzés maradandót alkotni, kordokumentumot hagyni a jövő nemzedékeinek. Hivatásunk az Olvasó tájékoztatása – minél beszédesebb, színesebb képeken.

 

MATUSZ KÁROLY (1946-2013)

1968-tól dolgozott a Magyar Távirati Iroda (MTI) munkatársaként, a hírügynökség legelismertebb megyei tudósítója volt. 1974 és 1980 között dolgozott a Kisalföld megyei napilap fotórovatánál.
Számos alkalommal nyerte el az év vidéki tudósítója díjat, továbbá francia szakmai nívódíjjal ismerték el. 2004-ben Győr városának sajtódíjával tüntették ki, 2005-ben képzőművészeti kategóriás, regionális Príma-díjat, majd 2012-ben Pro Urbe-díjat kapott.

 

NAGY GÁBOR

Zalaegerszegen születtem 1990. január 4-én, Győrben 1993-tól élek.
Fotózással 10 éve foglalkozom, gyerekkori álmom volt, hogy a Kisalföld fotóriportere legyek. Kedvenc témáim közé tartozik a kézilabda és a foci, de szeretek embereket, igazi karaktereket is fotózni. 

 

SZABÓ BÉLA

Hivatásos fotográfus és autonóm alkotó. Munkatársa volt 1986-tól napi és hetilapoknak, színházi-kulturális folyóiratnak, FotóArt és a Természetfotó Magazinnak, jelenleg a Győri Szalon kulturális portálon publikál. Szabadúszó fotográfusként dolgozik 1993-tól. Munkássága sokrétű, de elsősorban természet és kulturális területen fotografál. Több helyen tanítja a fotográfus szakmát.

Megjelent 32 könyve és több tucatban volt közreműködő. Több mint 200 csoportos és 150 egyéni kiállítása volt Európában, de szerepelt Kínában is képeivel.

Számos hazai és nemzetközi szakmai szervezetnek tagja. A magyar Sajtófotó pályázat díjazottja. Haida Filter Ambassador.

 

SZŰK ÖDÖN (1941-2018)

1970-től dolgozott a Magyar Távirati Iroda (MTI) munkatársaként, 1974-től a Kisalföld megyei napilap fotórovatánál. A Kisalföld Örökös tagjaként 2011-ben Pro Urbe-díjat kapott.

Élete és munkája elválaszthatatlan volt Győrtől, fotóstáskájával az oldalán legendás és szeretett személye volt a városnak. Szívéhez legközelebb a portréfotózás állt, mindenkit rávett egy mosolyra. Az utcákat járva a város szépségeit örökítette meg, csendéleteket „festett” kamerájával.

 

 © 2022 • Open Art Night • ImpresszumAdatvédelem